Koncert, zene

976 program


Kocsis Zoltán emlékkoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Kocsis Zoltán kitörölhetetlenül beírta nevét a Nemzeti Filharmonikusok krónikájába: munkájának két évtizede alatt a zenekar és a kórus minden korábbinál magasabb színvonalat ért el, minden addiginál nagyobb nemzetközi megbecsülést szerezve. Halálának évfordulóján a karmesterre koncerttel emlékezünk, idén Verdi megrendítő Requiemjét szólaltatva meg.

Rákász Gergely - Lords of the Organ VII. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hetedik évadjában is az orgona show arcát mutatja a Lords Of The Organ sorozat Vivaldi, Bach és Widor remekműveivel.

Zorán Turné 2023 sajnos elfogyott
13 Esemény

Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

Baranyay László 50 éves tanári jubileumi koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Baranyay László Liszt Ferenc-díjas zongoraművész idén 50 éve kezdett tanítani a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Az évtizedek alatt számtalan kiváló zongorista és zongoratanár került ki a Baranyay-iskolából - Bogányi Gergelytől Boros Misiig - közülük néhányan most összefogtak, hogy megünnepeljék egykori mesterük fél évszázados tanári jubileumát.

A zenegyűlölő 1.0 - Danubia Zenekar sajnos elfogyott
13 Esemény

A Danubia Zenekar és művészeti vezetőjük, Hámori Máté karmester szenvedélye, hogy új utakat építenek a zenéhez, és a rácsodálkozás élményét adják a közönségnek. Akit netán elriasztana a „komolyzene”, A zenegyűlölő 1.0 című előadáson Janklovics Péter humorista kalauzolásával, egy szimfonikus stand-up koncerten próbálhatja meg levetkőzni a műfaj iránti ellenszenvét.

Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy intenzív zenei élmény képeket varázsol elénk és a képek láttán is ritmusok, harmóniák szólalnak meg bennünk.

Rákász Gergely - Lords of the Organ VII. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hetedik évadjában is az orgona show arcát mutatja a Lords Of The Organ sorozat Vivaldi, Bach és Widor remekműveivel.

Joshua Bell, Alan Gilbert és az NDR Elbphilharmonie Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor:
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35
Mahler: V. (cisz-moll) szimfónia

Budafoki 2023-24/2 Jegyvásárlás
13 Esemény

Filmzene másképp – akár ez is lehetne a mai koncert címe, hiszen csupa olyan mű szerepel repertoáron, ami valamilyen módon, karakterének, keletkezésének vagy éppen szerzőjének köszönhetően kapcsolódik a filmes világhoz.

HÁROM NEMZET ZENESZERZŐJE - DORA PEJAČEVIĆ EMLÉKÉRE E/2. Jegyvásárlás
13 Esemény

Kesselyák Gergely zenei tevékenységének nagyon jelentős része a szomszéd népek zenéjének kutatása és bemutatása Magyarországon, ennek keretében ismerhetjük meg hangversenyünkön a horvát-magyar zeneszerző három fontos alkotását.

Mindenki derül Jegyvásárlás
13 Esemény

A humor és a zenei kalandvágy olykor a kórusszerzőket is megihleti. Az ilyen pillanatok eredményeiből szemezgettünk és állítottunk össze igazán szórakoztató programot Önöknek. Nem leszünk híján a vicces szövegeknek, groteszk alkotásoknak, de a zenei paródiáknak sem. Karibi karnevál ütősökkel, limerickek, szavalókórus, jazzes szerelmes dalok, vidám bordal és pezsgő népdalfeldolgozás, de még reneszánsz madrigál köntösébe bújtatott popslágerek (Beatles és Spice Girls) is szerepelnek a színes palettán.

Rákász Gergely - Lords of the Organ VII. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hetedik évadjában is az orgona show arcát mutatja a Lords Of The Organ sorozat Vivaldi, Bach és Widor remekműveivel.

SZEGEDI JAZZ NAPOK Bérlet - csak elővételben, okt.15. éjfélig váltható Jegyvásárlás
13 Esemény

2023 november 10-11.
TŰZKŐ SALAMON QUINTET - BALÓ SÁMUEL TRIÓ - ÉG ALATTI QUINTET
JUHÁSZ GÁBOR TRIÓ - AN EVENING WITH THE COOKERS (USA)

SZEGEDI JAZZ NAPOK - 1. nap Jegyvásárlás
13 Esemény

TŰZKŐ SALAMON QUINTET
BALÓ SÁMUEL TRIÓ
ÉG ALATTI QUINTET

Sean Shibe / RISING STARS – EURÓPA ÚJ CSILLAGAI Jegyvásárlás
13 Esemény

Hangszer talán még soha nem élvezett olyan népszerűséget a történelem során, amely a rock and roll korszak kezdete, az 1950-es évek óta a gitárnak kijutott - s amely, tegyük hozzá, máig tart. Ezért érdemes annak is figyelmet szentelni, mit tud ez a hangszer, amikor nem a pop- vagy rockzenében szólal meg.

Zsö-tím szalonkoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Szerelem, dal, gitár. Zenés felüdülés három hangra.

Márton-napi Babakocsis séta Jegyvásárlás
13 Esemény

Márton-napi Babakocsis kultúrtörténeti séta
Péter Pál utca vadgesztenyés fasorai, Czuba-Durozier Kastély udvara és története, a Seybold-Garab Pince.

Talamba ütőegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

Jótékonysági koncert a Kocsár Miklós Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskoláért Alapítvány javára

Rákász Gergely - Lords of the Organ VII. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hetedik évadjában is az orgona show arcát mutatja a Lords Of The Organ sorozat Vivaldi, Bach és Widor remekműveivel.

Ripoff Raskolnikov Band Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ripoff Raskolnikov Band az americana stílus legszínvonalasabb képviselői közé tartozik. (Americana gyüjtőnéven szerepel a blues, folk, singer - songwriter műfajok elmeit egyéni módon vegyítő zenei irányzat – kb. Bob Dylan, Tom Waits, Steve Earle stb.)

Múzsák éjszakája Jegyvásárlás
13 Esemény

A könnyűzene legnagyobb Múzsái elevenednek meg a Szentendrei Barlangban, Divo és Dakos Lilla
tolmácsolásában, 2023. November 11-én este 19:00 órától.

UMZE Kamaraegyüttes: Silence Everywhere – Jeney 80 Jegyvásárlás
13 Esemény

Jeney Zoltán, a 2019-ben elhunyt Kossuth-, és Erkel-díjas zeneszerző, az UMZE Egyesület alapító tagja 2023-ban lenne 80 esztendős.

Haydneum Őszi Fesztivál a Karmelitában - Haydn: L’infedelta delusa Jegyvásárlás
13 Esemény

Aki hűtlen, pórul jár – magyarul ezzel a címmel ismerhetjük Haydn L’infedeltà delusa című vígoperáját, amelyet épp 250 évvel ezelőtt mutattak be Eszterházán.

SZEGEDI JAZZ NAPOK - 2. nap Jegyvásárlás
13 Esemény

JUHÁSZ GÁBOR TRIÓ
AN EVENING WITH THE COOKERS (USA)

Pusker Júlia / RISING STARS – EURÓPA ÚJ CSILLAGAI Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) fiatal muzsikusokat bemutató sorozata, a Rising Stars sok éve szerez örömöt a Müpa közönségének. Idén a Müpa jelöltjeként Pusker Júlia lép a Fesztivál Színház pódiumára, olyan műsorral, amely sokoldalúan mutatja be tehetségét.

Manó-koncert 1. Ősz Jegyvásárlás
13 Esemény

A Concerto Budapest népszerű Manó programja az óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól: ez a játékos, interaktív előadás a körülöttünk lévő világgal és a zene alapjaival ismerteti meg a gyerekeket.

Sonoro Quartet / RISING STARS – EURÓPA ÚJ CSILLAGAI Jegyvásárlás
13 Esemény

Művek:
Mozart: Adagio és fúga, K. 546
Annelies van Parys: új mű (az ECHO felkérésére) - magyarországi bemutató
Bartók: V. vonósnégyes, Sz. 102, BB 110

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!