Program


Tanúhegyek - Az el nem felejtett magyar népdal száz éve

Tanúhegyek - Az el nem felejtett magyar népdal száz éve

A Fonó Zenekar új produkcióval készül a százéves évfordulóra. Az együttes és hagyományőrző vendégeinek közös koncertje arra a felismerésre épül, mely szerint a szomszédos országok magyarlakta régióiban a magyar népdal, illetve a hangszeres magyar népzene Trianon után száz évvel is az élő hagyomány részét képezi.

Tanúhegyek - Az el nem felejtett magyar népdal száz éve

Száz év nagy idő. Ma, amikor vissza kell tekintenünk a trianoni békediktátum óta eltelt száz esztendőre, úgy gondoljuk, azt méltó módon illik megtennünk. Nem siránkozva, nem is fenyegetőzve. Kerülve a pátoszt és a hamis önsajnálatot. Az elcsatolt országrészekben rekedt magyarok milliói nemcsak létükkel, hanem a magyar kultúra általuk megőrzött gyöngyszemeivel is emlékeztetnek minket a mögöttünk hagyott évszázad küzdelmeire.

A Fonó Zenekar új produkcióval készül a százéves évfordulóra. Az együttes és hagyományőrző vendégeinek közös koncertje arra a felismerésre épül, mely szerint a szomszédos országok magyarlakta régióiban a magyar népdal, illetve a hangszeres magyar népzene Trianon után száz évvel is az élő hagyomány részét képezi. Ezt nemcsak az elszakítottság okán fontos hangsúlyozni, hanem azért is, mert széles körben elterjedt az a nézet, mely a népzenét az archívumok, vagy legfeljebb a különféle újraéltetők, újraértelmezők tartozékának tekinti. A „Tanúhegyek” című előadás azokat a hagyományőrző mestereket vonultatja fel, akik még száz év elteltével is képviselik környezetük régi magyar hagyományait. Az ő tudásuk révén a körülöttük már nagyrészt elmálló, elporladó örökség régi tündöklésében tárulkozik elénk. Bartók Kárpát-medence koncepciójának megfelelően az előadás a magyar népzene értékei mellett egy-egy ponton a szlovák, az erdélyi román, illetve a ruszin hagyományos zenei kultúra autentikus megszólalásait is bemutatja. A Fonó Zenekar tagjai mellett a produkció szereplői gömöri és zoboralji, kárpátaljai, vajdasági, kalotaszegi és mezőségi magyar, Nyárád menti székely, és gyimesi csángó hagyományőrző énekesek, muzsikusok. A koncerten egyes Kodály- vagy Bartók-művekből, továbbá az iskolai ének-zene tankönyvekből ismerős zenei témák is felhangzanak, többségük olyan alakváltozatban, ahogyan azokkal a magyar zenefolklorisztika nagy úttörői a terepen találkozhattak. A népdalok szövegein pedig olykor átütnek a kisebbségi lét sajátos hangsúlyai…

Fonó Zenekar:
ének - Navratil Andrea
hegedű, hegedűkontra - Gombai Tamás, Pál István „Szalonna”
ének, furulyák, duda, tárogató - Agócs Gergely
brácsa, ütőgardon - D. Tóth Sándor
cimbalom - Tárkány Kovács Bálint
bőgő, cselló - Kürtösi Zsolt

Vendégművészek:
ének, furulya -Tankó Dezső, Burján Tibor
ének, klarinét - Dobcsák János, Dobcsák Béla
brácsatambura - Szántó István
basszprímtambura - Izsák János
gardon - Tímár János
„Száz év vagány” produkció táncosai (vezető: Kovács Norbert „Cimbi”)

Rendező: Müpa

Ajánló


Egy árva gyermekekből álló csapat, és egy rendkívüli felnőtt, egy nemes lelkű művész varázslatos története hűségről, bátorságról, barátságról és emberségről…

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem…

A Magyar Állami Népi Együttes tavaly nagy sikerrel bemutatott karácsonyi táncjátékát ismét megtekintheti a közönség a Müpában. A szenteste napját,…