Program


Én így látom - Tompa Miklós mesél (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

Én így látom - Tompa Miklós mesél (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház)

A beszélgetőkönyv, illetve a belőle inspirálódó előadás kortörténeti dokumentum: az 1945-1946-os színházalapítás történetét, valamint a marosvásárhelyi és székelyföldi színházkultúra nagyrealista vonulatát is meghatározó alkotó életútjának fontos állomásait dolgozza fel dramatikus, interjúszínházi formában.

Jegytípusok


6 000 Ft
Földszint

Aktuális előadások



Én így látom
– Tompa Miklós mesél

Bérczes László interjúkötete nyomán
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat előadása

Tompa Miklós feltartóztathatatlanul, színesen, élményszerűen beszél életének meghatározó történeteiről, a megélt történelemről, emberekről, akiket megőrzött emlékezetében, és persze a színházról, a legfőbb céljáról: állandó színházi kultúrát teremteni az elmarasztalt Székelyföldön. Tompa Miklós a kilencvenes évek elején mesélt Bérczes Lászlónak, így született meg a Székely körvasút című életinterjú-kötet, az előadás szövegkönyvét ennek alapján készítette Barabás Olga, aki egyben az előadás rendezője is.

A beszélgetőkönyv, illetve a belőle inspirálódó előadás kortörténeti dokumentum: az 1945-1946-os színházalapítás történetét, valamint a marosvásárhelyi és székelyföldi színházkultúra nagyrealista vonulatát is meghatározó alkotó életútjának fontos állomásait dolgozza fel dramatikus, interjúszínházi formában. A Székely Színház alapító-rendezőjét az UNITER-díjas László Csaba alakítja.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a 2024/2025-ös szezonban ünnepli 80. évadát: ezzel az előadással saját alapítója és egyben nagyformátumú alkotója előtt tiszteleg.

Szereplők: László Csaba, Kovács Károly, továbbá Benő Kinga, P. Béres Ildikó, Fodor Piroska, Kádár Noémi

Alkotók:
Rendező: Barabás Olga
Dramaturg: Barabás Olga
Zeneszerző: Kovács Károly
Mozgásművészeti tanácsadó: Benő Kinga
Díszlettervező: Ganea Adrian
Jelmeztervező: Nagy Fanny

Az előadás időtartama: 2 óra, szünet nélkül

Ajánló


Modeszt Muszorgszkij BORISZ GODUNOV Opera négy felvonásban, prológussal, orosz nyelven, magyar, angol és orosz felirattal

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját 30 évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban,…

Georges Bizet CARMEN Opera négy felvonásban, francia nyelven, magyar, angol és francia felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!