
BABAKONCERT – Első találkozások az élő zenével
Korosztály: 0-3 év
Korosztály: 0-3 év
BABAKONCERT
Első találkozások az élő zenével
A Babakoncertek olyan zenehallgatási lehetőséget kínálnak a legifjabb korosztály számára, ahol fiatal, de már tapasztalt, zenepedagógiában is jártas muzsikus előadók által összeállított koncertműsor mellett a környezet is a babák szükségleteihez és befogadói képességeihez igazodik, és ahol a kicsik a számukra legfontosabb felnőttek közvetlen közelségében, szüleik zenéhez való viszonyulását mintaként megtapasztalva lehetnek részesei az élőzene semmivel sem pótolható élményének.
Rendező: Müpa
Öt éve működik Szicsó István vezetésével a tatabányai Erkel Ferenc Zeneiskola diákjaiból alakult fúvósegyüttes, amelynek legfőbb célja, hogy a tanulók…
A Liszt- és Erkel-díjas Oláh Kálmán neve fogalom itthon és a nemzetközi jazzéletben egyaránt. Virtuóz zongorista, zenekarvezető, díjnyertes jazzkompozíciók és…
Korszakokon átívelő zenei utazásra hívja a közönséget a Magyarul Szeretjük Zenekar! Az együttes hazai könnyűzenei legendák legnagyobb slágereivel érkezik a…