Program


Az Ökrös Zenekar koncertje

Az Ökrös Zenekar koncertje

Ökrös Csaba halálával hogy is lehetne újból Ökrös zenekari koncert? Ezt a nehéz kérdést próbálják megválaszolni az ittmaradtak, Molnár Miklós, Kelemen László, Mester László „Pintyő”, kiegészülve Gombai Tamással, Pál István „Szalonnával, Pénzes Gézával, valamint a hajdani Ökrös-koncertek állandó meghívottjaival, Balogh Kálmánnal, Berecz Andrással, Juhász Zoltánnal.  több

Jegytípusok


2 000 Ft - 3 200 Ft
3 jegytípus

Aktuális előadások





Mikor a juhok elvesztették a pakulárt - az Ökrös zenekar koncertje

A rockból kinőtt magyarországi táncházmozgalom már a hőskorban kitermelte a „veszélyesen élni” generációs jelmondattal azonosuló képviselőit, személyiségeit. Veszélyes volt Erdélybe járni és gyűjteni, Magyarországon sem nézték akkoriban jószemmel az önmagukat és szabadságukat kereső, nagyon nem a „szocialista erkölcs” szerint élő, „közveszélyes munkakerülő”, buliból buliba zuhanó, de közben valami alapvetően újat hozó ífjakat. Ez a generáció, a táncházba belenőttek voltak a háború utáni elzárt évtizedek után az elsők, akik ismét megélték a magyar nemzet kulturális egységét, akkor, amikor még javában románozták az erdélyieket, szlovákozták a felföldieket szerte Magyarországon. Az akkori Muzsikás, a Téka, a Kalamajka mellett ’87-től felröppent az Ökrös zenekar is. Ez az időszak a ’89-es változások után, a 2000-es évek eljöttével lezárult, de hatása máig alapvető a táncházmozgalom, a népi kultúrára fogékony magyarság kulturális létében. Közben a „veszélyes élet” meghozta ennek a generációnak az elmúlás fájdalmát is, az „égi zenekar” az utóbbi években erősen szaporodott: eltávoztak közülünk sokan, többek közt Halmos Béla, Dövényi Péter, Petrovits Tamás, Nagymarosy András (Kalamajka), vagy legutóbb Éri Péter, Sára Ferenc, s a sort az idősebbek hosszasan tudnák folytatni.
Ökrös Csaba halálával hogy is lehetne újból Ökrös zenekari koncert? Ezt a nehéz kérdést próbálják megválaszolni az ittmaradtak, Molnár Miklós, Kelemen László, Mester László „Pintyő”, kiegészülve Gombai Tamással, Pál István „Szalonnával, Pénzes Gézával, valamint a hajdani Ökrös-koncertek állandó meghívottjaival, Balogh Kálmánnal, Berecz Andrással, Juhász Zoltánnal. A táncházmozgalom második hullámában alakult csapat olyan, a táncházakban ma is közkedvelt nótáknak a felröptetője volt, mint a kalotaszegi „Ej, nem szeretem az idők járását”, vagy az ördöngösfüzesi „Már Füzesből kihajtották a nyájat”, de lemezre vett zenéik ma is hallgatottak, mondhatni klasszikussá váltak (Kalotaszegi mulató énekek, Bonchida, háromszor).
A koncertet nem csak az Ökrös zenekarral felnőtt idősebb generációnak ajánljuk, a fiatalok is megérezhetik zenéjükben a népzene átütő, lelket emelő szépségét, erejét.
Előadók: Berecz András (ének), Gombai Tamás, Molnár Miklós, Pál István „Szalonna” (hegedű), Balogh Kálmán (cimbalom), Juhász Zoltán (furulyák), Kelemen László, Mester László „Pintyő” (brácsák), Pénzes Géza (nagybőgő).

Az előadás időtartama: ~ 90 perc (1 részben)



Ajánló


Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző a budapesti improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője és mozgatórugója közel két évtizede. Ezen az…

Dee Dee Bridgewater hatodik évtizede van a pályán, és bár elmondása szerint sok munkát fordított rá, hogy megtalálja önmagát, immár…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!