Program


Az ifjú Picasso - művészeti filmvetítés

Az ifjú Picasso - művészeti filmvetítés

Pablo Picasso minden idők egyik legnagyobb művésze. De hogyan lett az?

Sokáig figyelmen kívül hagyták a korai évek szerepét sikerében: a nevelést, a rendkívüli eredményekhez vezető tanulást. Három város játszott kulcsszerepet ifjúságában: Malaga, Barcelona és Párizs. A film készítői mindháromba ellátogattak és megvizsgálták Picassora gyakorolt hatásukat.  több

Jegytípusok


2 500 Ft
Belépőjegy

Aktuális előadások



 

Dokumentumfilmünk két kulcsfontosságú időszakot elemez: az úgynevezett kék és rózsaszín korszakot, vagyis az 1907-ig tartó periódust, amikor gyakran ábrázolta önmagát például Harlequinként. Majd 1907-ben megszületett az Avignoni kisasszonyok című festmény, amely fordulatot hozott nemcsak a saját művészetében, de általában a képzőművészetben is, és ekkor Picasso még csak 25 éves volt! A film a malagai, a barcelonai, a párizsi Picasso múzeumokkal, illetve a New York-i MOMA-val együttműködésben készült.

85 perc

angol nyelven, magyar felirattal

Korhatár: 12

Rendezte: Phil Grabsky

Megjelenés éve: 2022

 

Ajánló


A Magyarázat mindenre egy 18 éves fiú botrányba torkolló érettségi vizsgájának történetén keresztül fest reális képet egy kettészakadt országról.

magyar dokumentumfilm, 91 perc, 2024 eredeti nyelven, magyar felirattal

Cosa sarà olasz dráma, 101 perc, 2020 olasz nyelven, magyar felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!