Színész
6 éves koromban kezdtem színházzal foglalkozni gyerekszínészként.
1987-ben Urbán Andrással állítottuk színpadra első önálló produkciónkat Gyíkok címmel, ez a produkció lett az alapja a következő évben megszülető AIOWA színházi formációnak, mely Harmat című előadásával elnyerte a legjobb alternatív színházi előadásnak járó díjat a belgrádi BRAMS fesztiválon.
1988-tól 1992-ig mint vendég, 1992-től 1994-ig mint társulati tag dolgoztam a Szabadkai Népszínház-ban színészként. A fontosabb rendezők, akikkel ez idő alatt dolgoztam: Lalic István, Ljubisa Ristic, Urbán András, Sasa Gabric, Ricardo Sanchez Diaz.
Miután 1989-ben éretlenségem okán, 1991-ben pedig a háborús fenyegetettség miatt otthagytam az újvidéki színművészeti akadémiát, 1991-92-ben a Gór-Nagy Mária színitanodában tanultam színészmesterséget többek között Mensáros Lászlótól, Cserhalmi Györgytől és Balkay Gézától.
1994-ben végleg Magyarországra költöztem, s még két évig dolgoztam az AIOWA formációval, eleinte az Egyetemi Színpadon, később a MU-ban.
1996-tól vagyok tagja a Pont(y) Műhelynek. Szabadúszó színészként több filmben és színpadi produkcióban szerepeltem. Dolgoztam többek között Keszég László, Zsótér Sándor, Bodó Viktor, Vajdai Vilmos, Dettre Gábor, Sas Tamás és Török Ferenc keze alatt.
Eddig négy darabot rendeztem: Urbán András: Viar című novellájának színpadi adaptációját, Szegedi-Szabó Béla Virrasztók című darabját, Bíró László Létra című művét, valamint Az ember, aki látta a sztéjket című előadást, amely Szegedi-Szabó Béla Johnny Ringo hazatér című drámájából készült.
2015. Humorfesztivál Biedermann és a gyújtogatók (Nyíregyháza)
Thália Színház
- EISENRING, pincér, Majomember
2016. Humorfesztivál A nagy Romulus (Miskolc)
Thália Színház
- Spurius Titus Mamma, a lovasság prefektusa
A nagy Romulus
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
- Spurius Titus Mamma, a lovasság prefektusa
Amadeus
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
- Orsini-Rosenberg császári intendáns, Vendég II.
Bill a mennybe megy
HK Produkció
- Sheriff avagy Bill serif, majd hittérítő
Castel Felice
Móricz Zsigmond Színház
Dagerrotípia
Stúdió K Színház
- Horvát Árpád, Heydte parancsnok, Jókai
Dale Wassermann: Kakukkfészek
Szegedi Nemzeti Színház
Darvas-Pintér: Parasztopera
Szegedi Nemzeti Színház
Dürrenmatt: János király
Szegedi Nemzeti Színház
Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi előadása
Szegedi Nemzeti Színház
Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi elődása
Szegedi Nemzeti Színház
George Orwell: 1984
Szegedi Nemzeti Színház
Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár
Szegedi Nemzeti Színház
KOCCANÁS
Pécsi Országos Színházi Találkozó
KOMA Társulat- William Shakespeare: Athéni Timon
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly
Szegedi Nemzeti Színház
M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare
Szegedi Nemzeti Színház
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog
Szegedi Nemzeti Színház
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Szegedi Nemzeti Színház
MOST Fesztivál - Marius von Mayenburg: Mártírok
Jászai Mari Színház, Népház
Örkény István: Tóték
Szegedi Nemzeti Színház
Papp-Térey: Kazamaták
Szegedi Nemzeti Színház
Peter Shaffer: Black Comedy
Szegedi Nemzeti Színház
Pont(y) Műhely: Az ember, aki látta a sztéjket (Johnny Ringo hazatér)
MU Színház
Pont(y) Műhely: Ilka és a papírrepülő
MU Színház
Pont(y) Műhely: Kunyhó
MU Színház
Psyché
Gárdonyi Géza Színház
Shaffer: Amadeus
Szegedi Nemzeti Színház
- Orsini-Rosenberg császári intendáns, Vendég II.
Szeged Első Lions Club Jótékonysági gyermekelőadása Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A PADLÁS
Szegedi Nemzeti Színház
Tigris és hiéna
Bárka Színház Nonprofit Kft.
- BORICS, Galícia fejedelme
VSZF 2013 (Nyíregyháza) Tigris és Hiéna
Thália Színház
- BORICS, Galícia fejedelme