művész


Száraz Dénes
2

Száraz Dénes

Született: 1979. március 11. (Érsekújvár)

Sznművész.

Tizenhárom éves kora óta színész akart lenni. Gimnáziumi évei alatt rendszeresen indult prózamondó versenyen, ahol többször is eljutott a rimaszombati döntőig. Tizennyolc évesen átköltözött Budapestre, ahol leérettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett. 1997-ben a harmadik rostáig jutott, ám ekkor nem vették fel a rangos…

 Tovább

Aktuális programok


A kódfejtő

6SZÍN

Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját…

LAVINA

Belvárosi Színház

Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul…

Ray Cooney: Páratlan Páros

Bánfalvy Stúdió

"Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt,…

Ray Cooney: Páratlan Páros

Bánfalvy Stúdió

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt,…

Ray Cooney: Páratlan Páros

Bánfalvy Stúdió

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt,…

Ray Cooney: Páratlan Páros

Győr - Bánfalvy Stúdió

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt,…

Ray Cooney: Páratlan Páros

Bánfalvy Stúdió

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik. Az asszony ezért úgy dönt,…

Ray Cooney: Páratlan Páros

Bánfalvy Stúdió - Miskolc

Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik..

Sznművész.

Tizenhárom éves kora óta színész akart lenni. Gimnáziumi évei alatt rendszeresen indult prózamondó versenyen, ahol többször is eljutott a rimaszombati döntőig. Tizennyolc évesen átköltözött Budapestre, ahol leérettségizett, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolára felvételizett. 1997-ben a harmadik rostáig jutott, ám ekkor nem vették fel a rangos intézménybe, ezért beiratkozott a Nemzeti Akadémiára. Ezt mégsem végezte el, mert közben 1999-ben bejutott a Színművészetire, Máté Gábor és Horvai István osztályába. 2003-ban diplomázott, majd két évig szabadúszóként dolgozott, többek között a Thália Színházban, József Attila Színházban, megfordult a Vidám Színpadon (ma Centrál Színház), a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban.

2005–2009 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszott. 2009–2012 között az Új Színház tagja volt. Bár tekintélyes színházi múlttal büszkélkedhet, igazi ismertségre mégis a 2009-es Soproni-reklámmal tett szert.

Amatőr triatlonosként rendszeresen fut, 2010-ben két terep félmaratont is teljesített, valamint a budapesti nemzetközi félmaratont és a maratont is lefutotta.

Díjak, elismerések:
Story Ötcsillag-díj – Az év színésze (2012)

Színházi szerepeiből:
Koronázási szertartásjáték - Könyves Kálmán....Álmos herceg[8]
Koronázási szertartásjáték - II. (Vak) Béla....II. Béla király[9]
Molnár Ferenc: A hattyú....Ági Miklós
Dylan Thomas: A mi erdőnk alján
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor....Ivan Hlesztakov, pétervári tisztviselő
Beth Henley: A szív bűnei....Barnette Lloyd, Babe ügyvédje
Thomas Mann: A Varázshegy....Joachim Ziemßen
Szabó Magda: Abigél....Kalmár Péter
William Shakespeare: Ahogy tetszik....Silvius, I. Udvaronc
Volodimir Klimenko: Anna Karenina....Alekszej Vronszkij
BelemenekülŐK
Georges Feydeau: Bolha a fülbe....Histangua
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté....Isidoro
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde....Csongor
John Steinbeck: Édentől keletre....Aron, Trask fia
Ivan Szergejevics Turgenyev: Egy hónap falun....Beljajev, Kolja tanítója
Esterházy Péter: Egy nő
„Éjféltájba mondta meg, hogy mi baja”
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Erdő....Pjotr
Beaumarchais: Figaro házassága....Cherubin
Egressy Zoltán: Három koporsó....Viktor
William Shakespeare: III. Richárd....Dorset márki
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Ádám
John Kander: Kabaré....Ernst Ludvig
Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda, Rudolf Péter: Keleti Pu.
Kísértet tangó....Halál, Edit kísérője
David Gieselmann: Kolpert úr....Ralf Droht
Carlo Goldoni: Leselkedők....Florindo, Rosaura jegyese
Moldova György: Malom a pokolban....Flandera
Heiner Müller: Medeamaterial trilógia....Jászón
Migrénes csirke
Carlo Goldoni: Nyári kalandok (Trilogia della villeggiatura)....Guglielmo, Giacinta másik udvarlója
Rokokó háború....Katona
Mark Ravenhill: Shopping and fucking....Gary
Anton Pavlovics Csehov: Slussz....Egyik fiú
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Claudio, firenzei nemes ifjú
Jerzy Andrzejewski: Sötétség borítja a földet....Fray Diego
Friedrich Schiller: Stuart Mária....Mortimer
William Shakespeare: Szentivánéji álom....Theseus
Nagy Ignác, Parti Nagy Lajos: Tisztújítás (A Local Election)....Schnaps, fogadós
Paulo Coelho: Tizenegy perc....Ralf, festő
Molière: Úrhatnám polgár....Covielle, Cléonte inasa
Páskándi Géza: Vendégség....Blandrata
Michel de Ghelderode: Virágos kert
Szép Ernő: Vőlegény....Rudi, a fogász

Film, televízió:
Csocsó, avagy éljen május elseje! (2001)
Presszó /televiziós sorozat/ (2008)
Jóban Rosszban /televíziós sorozat/ (2010-2012, 2013-2014)
Keleti pu. (2011)
Exit 0 (2012)
Fekete krónika /televiziós sorozat/ (2013)
Hurok (2016)
Kémek küldetése /televiziós sorozat/ (2017)
Korhatáros szerelem /televíziós sorozat/ (2017)
1 hexameter (2018)
200 első randi /televíziós sorozat/ (2019)
Ízig-vérig /televíziós sorozat/ (2019)
Mintaapák /televíziós sorozat/ (2020–2021)
Kék róka /tévéfilm/ (2022)
Hazatalálsz /televíziós sorozat/ (2023–2024)
Most vagy soha! (2024)

A HATTYÚ

A HATTYÚ

Új Színház
  • Ági Miklós
A hattyú

A hattyú

Veszprémi Petőfi Színház
  • Ági Miklós
A kódfejtő - AlanTuring

A kódfejtő - AlanTuring

6szín
  • Mickael Ross, Arnold Murray, Hugh Alexander
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ronnie (egy dühös fiatalember)
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Gárdonyi Géza Színház
  • Ronnie (egy dühös fiatalember)
A Miniszter félrelép

A Miniszter félrelép

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ronnie
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Szarvasi Vízi Színház
  • Ronnie (egy dühös fiatalember)
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Ronnie 
(egy dühös fiatalember)
A miniszter félrelép

A miniszter félrelép

Móricz Zsigmond Színház
  • Ronnie
A miniszter félrelép  - vigjáték

A miniszter félrelép - vigjáték

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Ronnie
A miniszter félrelép – vígjáték

A miniszter félrelép – vígjáték

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Ronnie
A SZÍV BŰNEI

A SZÍV BŰNEI

Új Színház
  • Barnette Lloyd, Babe ügyvédje
A szív bűnei

A szív bűnei

Új Színház
  • BARNETTE LLOYD, Babe ügyvédje
A szív bűnei

A szív bűnei

Új Színház
  • BARNETTE LLOYD, Babe ügyvédje
A varázshegy

A varázshegy

Új Színház
  • Joachim Ziemßen
Abigél

Abigél

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kalmár Péter, osztályfőnök
AHOGY TETSZIK

AHOGY TETSZIK

Új Színház
  • Denis, Olivér inasa, Vili, parasztlegény, Juci imádója, Hymen megszemélyesítője, Vili, parasztlegény, Juci imádója
Benoit Solés: A kódfejtő

Benoit Solés: A kódfejtő

Általános
  • Mickael Ross, Arnold Murray, Hugh Alexander
Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney - Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Cooney-Chapman: Ma estére szabad a kecó

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Alistair Spenlow
ÉDENTŐL KELETRE

ÉDENTŐL KELETRE

Új Színház
  • Aron, Trask fia
ÉDENTŐL KELETRE

ÉDENTŐL KELETRE

Új Színház
  • Aron, Trask fia
ERDŐ

ERDŐ

Új Színház
  • PJOTR
Estére szabad a kecó avagy londoni szextett

Estére szabad a kecó avagy londoni szextett

Belvárosi Színház
  • Alistair Spenlow
Falusi Mariann - Ulpius dalszínház, avagy mit ér az Antal ha Szerb

Falusi Mariann - Ulpius dalszínház, avagy mit ér az Antal ha Szerb

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Színész
Felnőtt Színház - A miniszter félrelép

Felnőtt Színház - A miniszter félrelép

Csili Művelődési Központ
  • Ronnie
Felnőtt színház - Párbaj

Felnőtt színház - Párbaj

Csili Művelődési Központ
  • Autószerelő
Klim: Anna Karenina

Klim: Anna Karenina

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Lavina

Lavina

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Mats
Lavina

Lavina

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Lévai Katalin: Párnakönyv– ŐSBEMUTATÓ  Gáspár Kata, Kedvek Richárd, Lévai Katalin

Lévai Katalin: Párnakönyv– ŐSBEMUTATÓ Gáspár Kata, Kedvek Richárd, Lévai Katalin

Rózsavölgyi Szalon
  • Fiú
MA ESTE SZABAD A KECÓ! - bulvár burleszk

MA ESTE SZABAD A KECÓ! - bulvár burleszk

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Alistair Spenlow
Ma estére szabad a kecó

Ma estére szabad a kecó

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Linda Lodge
Ma estére szabad a kecó

Ma estére szabad a kecó

Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület
  • Alistair Spenlow
Ma estére szabad a kecó

Ma estére szabad a kecó

Sacravia Színház
  • Alistair Spenlow
Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett

Ma estére szabad a kecó avagy a londoni szextett

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Alistair Spenlow
MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ, AVAGY LONDONI SZEXTETT - Bánfalvy Stúdió

MA ESTÉRE SZABAD A KECÓ, AVAGY LONDONI SZEXTETT - Bánfalvy Stúdió

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Alistair Spenlow
Majd, ha az eső eláll

Majd, ha az eső eláll

Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.
  • HENRY LAW
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?

Belvárosi Színház
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Chapman doktor (szexuál pszichológus, de magát sem ismeri igazán, ráadásul viselkedési zavarokkal küzd)
MICHAEL COONEY: NICSAK, KI LAKIK ITT?! - A Bánfalvy Stúdió előadása

MICHAEL COONEY: NICSAK, KI LAKIK ITT?! - A Bánfalvy Stúdió előadása

Általános 2
  • Chapman doktor
Nicsak, ki lakik itt

Nicsak, ki lakik itt

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Chapman doktor
Nicsak, ki lakik itt?

Nicsak, ki lakik itt?

Gárdonyi Géza Színház
  • Chapman doktor
Nicsak, ki lakik itt?

Nicsak, ki lakik itt?

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Színész
ORSZÁGOMAT EGY CSÓKÉRT

ORSZÁGOMAT EGY CSÓKÉRT

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Adolar
Páratlan páros

Páratlan páros

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • John Smith; Troughton felügyelő
Páratlan páros

Páratlan páros

Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
  • John Smith
Páratlan Páros

Páratlan Páros

Szentesi Művelődési Központ
  • John Smith
Páratlan páros

Páratlan páros

Békéscsabai Jókai Színház
  • John Smith
Páratlan Páros

Páratlan Páros

Belvárosi Színház
  • John Smith; Troughton felügyelő
Páratlan Páros - Szabadtéri Színházi Hétvége

Páratlan Páros - Szabadtéri Színházi Hétvége

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • John Smith
PÁRATLAN PÁROS - vígjáték két felvonásban

PÁRATLAN PÁROS - vígjáték két felvonásban

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Színész
Páratlan páros-vígjáték

Páratlan páros-vígjáték

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Színész
Péter, avagy szélhámos kerestetik

Péter, avagy szélhámos kerestetik

Karinthy Színház
  • dr. Kovács Péter
Ray Coonay: A miniszter félrelép

Ray Coonay: A miniszter félrelép

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie (egy dühös fiatalember)
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie (egy dühös fiatalember)
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie (egy dühös fiatalember)
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie (egy dühös fiatalember)
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Veres 1 Színház
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Ronnie
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan páros

Ray Cooney: Páratlan páros

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan páros

Ray Cooney: Páratlan páros

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan páros

Ray Cooney: Páratlan páros

Móricz Zsigmond Színház
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros

Ray Cooney: Páratlan Páros

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith, Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Ray Cooney: Páratlan Páros I.

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • John Smith; Troughton felügyelő
Ruben Östlund–Tim Price: LAVINA

Ruben Östlund–Tim Price: LAVINA

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
SZABADAKARAT >>>>

SZABADAKARAT >>>>

Margitszigeti Színház
  • Ezredparancsnok / Lichtenstein / Mészáros
szabadakarat »»

szabadakarat »»

Tulipántündér Kft.
  • Ezredparancsnok, Lichtenstein, Mészáros
Szabó Magda : Abigél

Szabó Magda : Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter, osztályfőnök
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Jászai Mari Színház, Népház
  • Színész
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél - Adventi előadás

Szabó Magda: Abigél - Adventi előadás

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Színész
Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok

Szabó Magda: Abigél - Kaposvári Városi Sportcsarnok

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna

Szabó Magda: Abigél - Veszprémi Aréna

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Szabó Magda: Abigél_

Szabó Magda: Abigél_

Színészképző Stúdió Alapítvány
  • Kalmár Péter
Száraz Dénes - Vele de Nélküle- AlkalMáté Trupp előadása

Száraz Dénes - Vele de Nélküle- AlkalMáté Trupp előadása

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Tisztogatás

Tisztogatás

Új Színház
  • SCHNAPS, fogadós
Tizenegy perc  18 éven felülieknek!

Tizenegy perc 18 éven felülieknek!

Thália Színház
  • Színész
Tizenegy perc Ősbemutató

Tizenegy perc Ősbemutató

Thália Színház
  • Színész
Vaszilij Szigarjev: Guppi

Vaszilij Szigarjev: Guppi

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Színész
Vendégség

Vendégség

Új Színház
  • Blandrata
Vendégség - bemutató

Vendégség - bemutató

Új Színház
  • Blandrata
Vendégség - főpróba

Vendégség - főpróba

Új Színház
  • Blandrata
Virágos kert

Virágos kert

Új Színház
  • Assisi Szent Ferenc
„mindig rohantam az uccán”– Teljes Irodalmi séta Radnóti Miklós Budapestjén Juhász Annával

„mindig rohantam az uccán”– Teljes Irodalmi séta Radnóti Miklós Budapestjén Juhász Annával

Általános
  • Egyéb

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!