Színművész.
1995-ben érettségizett a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán. Felsőfokú tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán kezdte, ám 1996-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 2000-ben végzett prózai színész szakon Kerényi Imre osztályában.
Vendégszerepelt a Pesti Színházban, a Madách Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban is. A Színházi Dolgozók Szakszervezetének tagja.
Rendszeresen játszik filmekben és szinkronizál is. 2000 óta a Magyar Színház társulatának tagja.
Díjai, kitüntetései:
Főnix díj - férfi főszereplő (2010)
Agárdy-emléklánc (2012)
Farkas–Ratkó-díj (2015)
Főnix díj - férfi főszereplő (2016)
Viva la Musical! Arany Kotta Díj - második hely, legjobb musicalszínész kategóriában (2016)
Főnix díj, férfi főszereplő (2017)
Aranyérem - úszás 50 gyors 2. korcsoport; II. helyezés serleg - kosárlabda csapat – OlimpiART színészolimpia (2014)
A Magyar Színházban játszott szerepei:
Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek - Márió, volt húskereskedő
Palmer-Buzás- Paso-Kirády: SunCity - Döme
Tim Firth: Naptárlányok - Lawrence
Moliére: A fösvény - Valere
Szabó Magda – Egressy Zoltán: Tündér Lala - Aterpater
Vajda Katalin: Legyetek jók, ha tudtok - Cirifischio
Dés–Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában - Hosszú
R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja - Franz
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi - Erőművész, Rendőr, Matróz
Berg Judit: Rumini - Roland, Nudli
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek) - Suhajda, Szovjet Százados
Peter Stone – Jule Styne – Bob Merrill: Sugar | VAN AKI FORRÓN SZERETI - Jerry (Daphne)
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté - Szolga
Jeney Zoltán: Rév Fülöp - Szólád
Szerb Antal – Forgách András: Holdvilág és utasa - Szepetneki János
Janikovszky Éva – Szabó Borbála: Égigérő fű - Brenner Oszkár
Vendégművészként játszott szerepe:
Jim Steinman − Michael Kunze: Vámpírok bálja - Chagal
Fontosabb alakításai:
Arnold Wesker: A konyha - Hans
William Shakespeare: Macbeth - MAcbeth
Ivanyos Ambrus: Vonalhúzás - Férj
Jim Steinman − Michael Kunze: Vámpírok bálja- Chagal
Charlie Smalls – Frank L. Baum: The Wiz - Gyáva oroszlán
Moises Kaufman: A nagy szemérmetlenség - Lord Alfred
Madách: Az ember tragédiája - Fiatal Ádám
Shakespeare: Szentivánéji álom - Dudás, Thisbe, Ösztövér, Hold
Szabó Magda: Régimódi történet - Ifjabb Hoffer József
Vörösmarty: Csongor és Tünde - Berreh
Williams: Az ifjúság édes madara - Stuff
Schwartz: A király meztelen - Király
Shakespeare: Romeo és Júlia - Paris
Mérimée – Maszlobojscsikov: Carmen -Remendado
Schwartz – Greene – Tebelak: Godspell - Jeffrey
Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok - Fábián
Csukás István: Utazás a szempillám mögött) II. Seregély, II. Nyúl, II: Szónok, Tornatanár, II. Vakond, Hangutánzó Bagoly
Huszka – Martos: Bob herceg - Pickwick
Tom Jones – Harvey Schmidt: A fantasztikusok - A néma
Shakespeare: A windsori víg nők - Kence
Moliére: Tudós nők - Ariste
Offenbach: Orfeusz az alvilágban - Tantus
Szörényi – Bródy: István, a király - Vecellin
Rejtő – Schwajda: A néma revolverek városa - Detektív, Őr, 1. Cowboy
Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó - Buddy
Hubay Miklós: Késdobálók - Imre
Tamási Áron: Ábel - János
Mitch Leigh – Joe Darion: La Mancha lovagja - Az atya
Szigligeti: Liliomfi - Gyuri
Feydeau: Fel is út, le is út! - Bois-d'Enghien
Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember - Munkanélküli
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac - Gascogne-i legény
Joseph Kesselring: Arzén és levendula - Mortimer
Molnár Ferenc: Liliom - Budai rendőr
N. Simon – C. Coleman – D. Fields: Sweet Charity - Daddy Brubeck, Herman
Füst Milán: A feleségem története - Dedin
Alexandre Dumas – Kiss Csaba: A Kaméliás hölgy - Bertrand
Georges Feydeau: Osztrigás Mici - Marollier Hadnagy
Mark Twain: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai - Silas bácsi / Herceg
Georges Feydeau: Zsákbamacska – Budaörsi Játékszín - Lanoix
Lázár Ervin – Madák Zsuzsanna: A kisfiú meg az oroszlánok - Baltazár, cirkuszi mindenes
Nero, a véres költő - Fannius
Legfontosabb filmszerepei:
Seveled
Jófiúk
Coming out
Marslakók
Életképek
Presszó
Ott vagy még?
Hacktion
Holnap tali!
A FELESÉGEM TÖRTÉNETE
Magyar Színház
A KAMÉLIÁS HÖLGY - romantikus játék
Magyar Színház
A KAMÉLIÁS HÖLGY az Eötvös 10 szerevezésében
Magyar Színház
A KINCSES SZIGET - musical
Magyar Színház
A KISFIÚ MEG AZ OROSZLÁNOK
Magyar Színház
- Baltazár, cirkuszi mindenes
A muzsika hangja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Magyar Színház
ÁBEL - zenés játék
Magyar Színház
Arnold Wesker: A konyha_"AN"
Magyar Színház
Arnold Wesker: A KONYHA_AN
Magyar Színház
Arzén és levendula
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház
Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi
Magyar Színház
- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI
Magyar Színház
- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Astrid Lindgren: HARISNYÁS PIPPI
Magyar Színház
- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ,
BERG JUDIT: RUMINI
Magyar Színház
Berg Judit: Rumini
Magyar Színház
Berg Judit: RUMINI
Magyar Színház
- ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
Berg Judit: RUMINI
Magyar Színház
- ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
Berg Judit: RUMINI_AN, JT
Magyar Színház
- ROLAND, matróz, Bandi barátja NUDLI
CABIRIA ÉJSZAKÁI
Magyar Színház
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY
Magyar Színház
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN
Magyar Színház
Carlo Goldoni: CHIOGGIAI CSETEPATÉ_AN, JT
Magyar Színház
CHIOGGAI CSETEPATÉ - Pesti Magyar Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
CYRANO DE BERGERAC
Magyar Színház
Dobozy Imre: A TIZEDES MEG A TÖBBIEK
Magyar Színház
FAME-RENT, a hírnév ára
IG Produkció Kft.
FEL IS ÚT, LE IS ÚT - bohózat
Magyar Színház
Feleségem története
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Forgách András: Holdvilág és utasa
Magyar Színház
Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR
Magyar Színház
Gimesi D.-Jeli V.-Tasnádi I.-Vészits A.:IDŐFUTÁR
Magyar Színház
Goldoni: Chioggiai csetepaté
Magyar Színház
HARISNYÁS PIPPI
Magyar Színház
Harisnyás Pippi
Pécsi Nemzeti Színház
- ERŐMŰVÉSZ, RENDŐR, MATRÓZ
Háy J.: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
Magyar Színház
Háy János: Házasságon innen, házasságon túl
Magyar Színház
Háy János: HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
Magyar Színház
Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
Magyar Színház
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera
Magyar Színház
Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás
Magyar Színház
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ
Magyar Színház
- Brenner Oszkár, a szenesember
Jenei Zoltán:RÉV FÜLÖP_AN
Magyar Színház
Jeney Zoltán: Rév Fülöp
Magyar Színház
Jeney Zoltán: RÉV FÜLÖP
Magyar Színház
Jon Fosse: ALVÁS
Magyar Színház
KÖZELLENSÉG
Magyar Színház
Közellenség
Csiky Gergely Színház
KÖZELLENSÉG-
Magyar Színház
KSZF2016 - Ragó-Kszel : A hétpróba
Kisfaludy Színház
- Rendezte, koreografálta, játssza:
La Mancha lovagja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
LA MANCHA LOVAGJA - musical
Magyar Színház
LILIOM - külvárosi legenda
Magyar Színház
Lionel Bart's: OLIVER!
Magyar Színház
MACBETH
Magyar Színház
- MACBETH Glamis thánja, később Cawdor thánja, később Skócia királya
MACSKAFOGÓ - musical
Magyar Színház
Mágikus misztikus utazás
Gyulai Várszínház
Mágikus misztikus utazás
Gyulai Várszínház
Mézescsók és Alpaka - Szűcs Kinga gyerekversei
Eötvös10 Művelődési Ház
Moliére: A FÖSVÉNY
Magyar Színház
- Valere, Anselme fia, Èlise szerelmese
Moliére: A FÖSVÉNY_JT
Magyar Színház
- Valere, Anselme fia, Èlise szerelmese
NERO, A VÉRES KÖLTŐ
Magyar Színház
OSZTRIGÁS MICI
Magyar Színház
- Marollier, hadnagy (párbajsegéd)
Osztrigás Mici
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
- Marollier, hadnagy (párbajsegéd)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI
Magyar Színház
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT
Magyar Színház
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA
Magyar Színház
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT
Magyar Színház
R.Rodgers-O.Hammerstein: A muzsika hangja
Magyar Színház
Rumini
Pécsi Nemzeti Színház
- ROLAND – matróz, Bandi barátja, NUDLI
SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.
SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.
SAKK (CHESS) MUSICAL UP
PS Produkció Kft.
SUNCITY - A HOLNAP TALI! - MUSICAL
Magyar Színház
Szabó Magda-Egressy Zoltán: TÜNDÉR LALA
Magyar Színház
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK
Magyar Színház
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK
Magyar Színház
Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK_
Magyar Színház
TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI
Magyar Színház
- Silas bácsi, lelkipásztor / Herceg, mindenre kapható csibész
UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL
Magyar Színház
- Dr. Cselekmény, Olivecrona, Gyula3, Fejperec, Wekerke, Főúr, Mr. Smith
Valahol Európában
Pécsi Nemzeti Színház
VALAHOL EURÓPÁBAN_JT
Magyar Színház
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA musical
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER
PS Produkció Kft.
Van, aki forrón szereti
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
VONALHÚZÁS
Magyar Színház
VONALHÚZÁS
Magyar Színház
xxx Shakespeare: Rómeó és Júlia
Magyar Színház
Zsákbamacska
Budaörsi Latinovits Színház
Zsákbamacska
Budaörsi Latinovits Színház
Zsákbamacska - elő-bemutató
Budaörsi Latinovits Színház
Zsákbamacska - Senior bérlet
Budaörsi Latinovits Színház