művész


Kúnos László

Kúnos László

Kúnos László (Budapest, 1947. április 19. –) József Attila-díjas magyar műfordító, szerkesztő, egyetemi tanár. Kúnos Ignác unokája, Kúnos György testvére.

Életpályája:

Szülei: Kúnos István és Kálmán Gabriella Margit. 1967-1972 között az ELTE BTK hallgatója volt. 1972-től 15 évig az ELTE BTK angol tanszékén dolgozott tanársegédként,…

 Tovább

Aktuális programok


Babaház

Miskolci Nemzeti Színház

Nórának és Helmernek megvan mindene. Amikor Helmer tudomására jut egy régi bűn, amit Nóra – férje érdekében – elkövetett,…

Kúnos László (Budapest, 1947. április 19. –) József Attila-díjas magyar műfordító, szerkesztő, egyetemi tanár. Kúnos Ignác unokája, Kúnos György testvére.

Életpályája:

Szülei: Kúnos István és Kálmán Gabriella Margit. 1967-1972 között az ELTE BTK hallgatója volt. 1972-től 15 évig az ELTE BTK angol tanszékén dolgozott tanársegédként, majd címzetes egyetemi docensként; angol művészetet és építészetet tanít. 1982-1993 között a Magyar PEN Club titkára volt. 1987-2003 között a Corvina Könyvkiadó idegen nyelvű főszerkesztője volt. 2003 óta a Corvina Könyvkiadó igazgatója.

Műveket fordít angol, svéd, dán és norvég nyelvből.

Magánélete:

1973-ban házasságot kötött Fekete Gabriellával. Két gyermekük született; Linda (1977) és Dániel (1981).

Műfordításai:

Eyvind Johnson: Rózsák és lángok (regény, 1976)
Harry Martinson: Messzi volt Klockrike (regény, 1977)
Amikor Erósz megöregszik. Dán elbeszélők (27 elbeszélés, 1978)
Ingmar Bergman: Rítus, Szenvedély, Színről színre (1979)
August Strindberg: Álomjáték (dráma, 1980)
Ingmar Bergman: A bábok életéből (filmdráma, 1980)
A bűvös síp. Norvég elbeszélők (12 elbeszélés, 1981)
Ronald Sukenick: Sodrás, A madarak (2 novella, 1982)
Göran O. Eriksson: Párizsi élet (dráma, 1982)
August Strindberg: Kísértetszonáta (1984)
Ingmar Bergman: Fanny és Alexander (filmregény, 1985)
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek (1985, 1988, 1994, 2000)
Per Olov Enquist: Strindberg - Életjáték (regény, 1987)
Thinsz Géza: A kétlaki (rádiójáték, 1987)
Erland Josephson: Egy nyári éj Svédországban (hangjáték, 1988)
Ingmar Bergman: Laterna magica (regény, 1988, 2007, 2011)
D. M. Thomas: A fehér hotel (regény, 1990)
Henrik Ibsen: A vadkacsa (dráma, 1991)
August Strindberg: Bertha és Axel (dráma, 1991)
Ingmar Bergman: Lelki ügy (hangjáték, 1991)
John Berger: Picasso és az erogén zóna (tanulmány, 1992)
Ingmar Bergman: Képek Európa (1992)
Barbro Lindgren: Kukacmatyi (színdarab, 1992)
Kierkegaard-kabaré (részletek, 1992)
Ingmar Bergman: A legjobb szándékok (regény, 1993, 2012)
Tor Age Bringsvaerd: Az égi koffer (hangjáték, 1993)
Henrik Ibsen: Rosmersholm (dráma, 1993)
Ingmar Bergman: Vasárnapi gyerekek (regény, 1994, 2012)
Ulf Peter Hallberg: A végérvényes perspektíva (interjú, 1994)
Henrik Ibsen: Hedda Gabler (dráma, 1994, 1996, 2002)
Henrik Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk (dráma, 1994)
Georg Malvius: Elvira Madigan (dráma, 1995)
Ingmar Bergman: Az ötödik felvonás (drámák, 1995)
Inger Edelfeldt: Kísértetek (elbeszélés, 1995, 2000)
Henrik Ibsen: Peer Gynt (dráma, 1996; Rakovszky Zsuzsával közösen)
August Strindberg: Haláltánc (dráma, 1996)
Marit Tusvik: Penész (dráma, 1996, 1997, 2001)
Torun Lian: Plume – a jámbor (dráma, 1996)
Ingmar Bergman: Öt vallomás (regény, 1996)
Erling Jepsen: Papagájok (hangjáték, 1996)
Inger Edelfeldt: Nyár (elbeszélés, 1996)
Gertrude Stein: A derék Anna (regény, 1997)
Per Olov Enquist: Hamsun (filmregény, 1997)
Per Olov Enquist: Képcsinálók (dráma, 1997)
Henrik Ibsen: Babaház – A vadkacsa (drámák, 1998)
August Strindberg: Damaszkusz felé 1-2-3 (drámák, 1998)
August Strindberg: Három dráma (Csak bűnök és bűnök; Húsvét; A pelikán) (1998)
Morti Vizki: A világítótorony (dráma, 1998)
Camilla Plum: Mégis, milyen érzés? (esszé 1998)
Selma Lagerlöf: A Halál kocsisa (regény, 1998)
Hilda Hellwig: Mi lesz veled, emberke? (dráma, 1999)
Ludvig Holberg: Jeppe (dráma, 1999)
Ingmar Bergman: Farkasok órája; Őszi szonáta; A bábok életéből (filmnovellák, 1999)
Agneta Elers-Jarleman - August Strindberg - Gunnar Edander: A fenegyerek (zenés játék, Rakovszky Zsuzsával közösen, 2000)
August Strindberg: A színházak válságáról és a zavaros állapotokról (esszé, 2000)
Agneta Pleijel: Egy tél Stockholmban (regény, 2000)
Zvi Kolitz: Joszl Rakover beszél az Istennel (elbeszélés, 2000)
Georg Klein: Anya (esszé, 2000)
Per Olov Enquist: Az udvari orvos látogatása (regény 2001)
Georg Klein: Vak akarat és önző DNS (esszék, 2001)
Henrik Ibsen: Drámák I. (hét dráma, 2001)
Henrik Ibsen: Kísértetek (dráma, 2002)
Ingmar Bergman: Hűtlenek (három filmnovella, 2002)
Per Lysander–Suzanne Osten: Médea gyermekei (dráma, 2003)
Per Olov Enquist: Lewi útja (regény, Szöllősi Adrienne-nel közösen, 2003)
Henrik Ibsen: Drámák II. (Brand, Peer Gynt) (Rakovszky Zsuzsával közösen, 2003)
Ingmar Bergman: Sarabande (filmnovella, 2003)
Cristina Gottfridsson: Kirúgberúg (színjáték, 2004)
Per Olov Enquist: A Három Barlang Hegye (regény, 2004)
Ragnhild Nilstun: Az apuka, aki nem talált haza (színjáték, 2004)
Astrid Lindgren: Pirosházi történetek (regény, 2005)
Maria von Rosen-Ingmar Bergman: Három napló (naplók, 2005)
Hans Christian Andersen: Az árnyék (mesék, 2005)
Irena Kraus: Mama kerestetik (színjáték, 2006)
Per Olov Enquist: Blanche és Marie könyve (regény, 2006)
Caryl Churchill: Kék szív (dráma, 2007)
Ingmar Bergman: Filmvilág (2007)
John Mighton: Fél élet (dráma, 2007)
Alexander Ahndoril: A rendező (regény, 2008)
Käbi Laretei: Hová tűnt az a nagy szerelem? (levelek, 2012)

Díjai: Az Európa Könyvkiadó nívódíja (1985, 1988)

A vadkacsa

A vadkacsa

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Fordító
Babaház

Babaház

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Fordító
Betörő az albérlőm

Betörő az albérlőm

Móricz Zsigmond Színház
  • Fordító
Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk

Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk

RS9 Színház
  • Fordító
Olvasópróba-demó: The Black Rider

Olvasópróba-demó: The Black Rider

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Fordító
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Egyéb
Őszi szonáta

Őszi szonáta

Thália Színház
  • Fordító
Peer Gynt

Peer Gynt

Stúdió K Színház
  • Fordító

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!