művész


Gulyás Attila
3

Gulyás Attila

Született: 1983. május 12., Békés

Színész.

Mezőberényben töltötte gyermekkorát, itt járt iskolába is, később bőrtárgykészítőnek tanult. Az érettségi vizsgát követően felvételt nyert a békéscsabai Jókai Színház színiiskolájába, amit sikeresen elvégzett. Ezután a Jókai Színház tagja lett, egyidejűleg egyetemi tanulmányokat folytatott vallásbölcseleti szakon, levelező tagozaton.

Díjak, elismerések: Junior Prima…

 Tovább

Aktuális programok


Házassági leckék középhaladóknak

Móricz Zsigmond Színház

Michel megrögzött hazudozó, akinek környezetében sem dúl az őszinteség. Michel szeretője legjobb barátjának, Paulnak a felesége; aki azzal fenyegetőzik,…

A padlás

Móricz Zsigmond Színház

Ez a történet úgy szól az életről, hogy közben minden generációt tud szórakoztatni, ezúttal Gémes Antos rendezésében, itt Nyíregyházán:…

Gulyás Attila ünnepi koncertje

Móricz Zsigmond Színház

Gulyás Attila, társulatunk színművésze december 19-én, csütörtökön 17.30 órától ünnepi koncertet ad a Bencs Villában.

Életrevalók

Móricz Zsigmond Színház

Az Életrevalók a két világból kitaszított férfi minden előzetes várakozást felülíró barátságának igaz története, melyből a 2011-ben készült francia…

Legénybúcsú

Móricz Zsigmond Színház

Klasszikus bohózati helyzetek és fordulatok váltják egymást, tűzijátékszerű poénok robbannak, alaposan megdolgoztatva ezzel a nézői rekeszizmokat is.

Színész.

Mezőberényben töltötte gyermekkorát, itt járt iskolába is, később bőrtárgykészítőnek tanult. Az érettségi vizsgát követően felvételt nyert a békéscsabai Jókai Színház színiiskolájába, amit sikeresen elvégzett. Ezután a Jókai Színház tagja lett, egyidejűleg egyetemi tanulmányokat folytatott vallásbölcseleti szakon, levelező tagozaton.

Díjak, elismerések: Junior Prima díj (2008)

Fontosabb színházi szerepei:

Charles Aznavour: Éljen az élet... Gab
Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja... szereplő
Bartus Gyula: Életek árán... Szabó János
William Shakespeare: Rómeó és Júlia... Rómeó
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka... Ephesusi Dromio
Bertolt Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit!... Ted Ragg (a "Star" riportere)
Willy Russell: Vértestvérek... Edward
Henrik Ibsen: A vadkacsa... Jensen (pincér)
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő... Slukk Tóni
Farkas Ferenc: Csínom Palkó... Csinom Palkó (szegénylegény)
Arisztophanész - Hamvai Kornél - Nádasdy Ádám: Lüzisztraté... Kolophón (nyelvész, Lüzisztraté férje)
Stendhal: Vörös és fekete... Julien Sorel
Elton John - Tim Rice - Linda Woolverton: Aida... Mereb (Radames szolgája)
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli... Bíró (Lacikám)
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Háztűznéző... Podkoljoszin alteregója
Plautus: A hetvenkedő... Mamlusz
Fazekas Mihály - Zalán Tibor: Lúdas Matyi... Hajdú 2.
Földes László (Hobo): Circus Hungaricus... Pisti
Euripidész: Téboly Thébában... Pentheusz (Agaué fia, Théba mostani ura) (Stúdió "K" Színház)
Alexandre Dumas - Szomor György: Monte Cristo grófja... Dumas (a szerző); Ifjú Edmond Dantes
Mitch Leigh - Joe Darion - Dale Wassermann: La Mancha lovagja... Padre
Friedrich Schiller: Stuart Mária... Mortimer
Joe Masteroff - John Kander - Fred Ebb: Kabaré... Konferanszié (vámtiszt)
Brestyánszki Boros Rozália: Csörte... Józsi (itthonról elment, de oda nem ért haza)
Wolfgang Amadeus Mozart: Varázsfuvola... Tamino
Zágon István - Nóti Károly: Hippolyt, a lakáj... Makáts Csaba
Gém Zoltán: Starfactory... Tibi (Thália Színház)
Belinszki Zoltán: Holle anyó... Mirko (Cervinus Teátrum)
Boldizsár Miklós - Szörényi Levente - Bródy János: István, a király... Vecelin
John Steinbeck: Egerek és emberek... Crooks
Rudyard Kipling - Dés László - Geszti Péter - Békés Pál: A dzsungel könyve... Maugli
Szente Vajk - Illés együttes: ...Tied a világ!... szereplő
Bertolt Brecht - Kurt Weill: Koldusopera... Leprás Mátyás
Rejtő Jenő - Darvas Benedek - Varró Dániel - Hamvai Kornél: Vesztegzár a Grand Hotelben... Decker tanár
Szép Ernő: Lila ákác... Csacsinszky Pali
Heltai Jenő: A tündérlaki lányok... Pázmán Sándor
Katona József: Bánk bán... az egyik békétlenkedő, köpönyegforgató, haszonleső
Szomor György – Román Sándor: Frank Sinatra - A Hang... Nick Sevano; George Evans
Slawek Kerstin - Gyulyás Levente: A széttáncolt cipellők... Démon
Thomas Mann: Mario és a varázsló... Cipolla
Tamási Áron: Ősvigasztalás... Községi jegyző
Sławomir Mrożek: Tangó... Arthúr, a fiú
Hedry Mária: A bűvös patkó... Terribiusz varázsló
Mikszáth Kálmán - Zalán Tibor: A beszélő köntös... Porosznoki Gábor – szenátor, lelkes egyhelyben járó
Alan Alexander Milne: Micimackó... Micimackó
Szente Béla: Szárnyad árnyékában... Conscriptor, a prefektúra embere
Noël Coward: Vidám kísértet... Charles
Robert Bloch - Pozsgai Zsolt: Pszicho - Hommage à Alfred Hitchcock... Norman Bates, moteltulajdonos
David Yazbek: Alul semmi... Malcolm MacGregor, munkanélküli gyári munkás
Gyárfás Miklós - Szabó Tamás: Tanulmány a nőkről... Balogh Sándor

Rendezéseiből:

William Shakespeare: Rómeó és Júlia (Gyulai Várszínház)
Utcaszínház: Johanna második halála (Gyulai Várszínház)

Filmjei:

Csörte - Karaoke sztárbazár (TV-film)
Friedrich Schiller: Stuart Mária (szín., magyar színházi felv.) (TV-film)
Szarvashiba (TV-műsor)
Magyar Teátrum-díj évzáró gálaestje a Békés Megyei Jókai Színházból (szín., magyar szór. műsor, 2010) (TV-film)
Starfactory (szín., magyar tévéfilm, 2014)

Forrás: Wikipédia

A beszélő köntös

A beszélő köntös

Békéscsabai Jókai Színház
  • Porosznoki Gábor – szenátor, lelkes egyhelyben járó
A bűvös patkó

A bűvös patkó

Békéscsabai Jókai Színház
  • Terribiusz varázsló
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Békéscsabai Jókai Színház
  • Maugli
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Szarvasi Vízi Színház
  • Maugli
A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

Szarvasi Vízi Színház
  • Sir Kán
A hang

A hang

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Nick Sevano, George Evans
A hetvenkedő

A hetvenkedő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • PLEUSICLES
A hetvenkedő

A hetvenkedő

Békéscsabai Jókai Színház
  • MAMLUSZ
A magyar kultúra napján Gulyás Attila zenés előadói estje

A magyar kultúra napján Gulyás Attila zenés előadói estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Junior Prima-díjas színművész
AIDA

AIDA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mereb, Radames szolgája
Aladdin

Aladdin

Békéscsabai Jókai Színház
  • Dzsini
Alul semmi

Alul semmi

Békéscsabai Jókai Színház
  • MALCOLM MACGREGOR, munkanélküli gyári munkás
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Móricz Zsigmond Színház
  • Tanár
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Móricz Zsigmond Színház
  • Tanár
BALKÁN KOBRA

BALKÁN KOBRA

Békéscsabai Jókai Színház
  • MIROSZLÁV FRANKICS, Ardonjak titkára
Bánk bán

Bánk bán

Békéscsabai Jókai Színház
  • BÉKÉTLENKEDŐ, KÖPÖNYEGFORGATÓ, HASZONLESŐ
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Móricz Zsigmond Színház
  • Finache Doktor
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Móricz Zsigmond Színház
  • Finache Doktor
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Szarvasi Vízi Színház
  • Isidoro, törvényszéki jegyző
Csínom

Csínom

Békéscsabai Jókai Színház
  • CSINOM PALKÓ, szegénylegény
Csínom Palkó

Csínom Palkó

Békéscsabai Jókai Színház
  • CSINOM PALKÓ, szegénylegény
Csínom Palkó

Csínom Palkó

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Csörte

Csörte

Békéscsabai Jókai Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte

Csörte

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte

Csörte

Nemzeti Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte

Csörte

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte  - karaoke sztárbazár

Csörte - karaoke sztárbazár

Thália Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
CSÖRTE - karaoke sztárbazár

CSÖRTE - karaoke sztárbazár

RaM Colosseum
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte / darabtemetés

Csörte / darabtemetés

Békéscsabai Jókai Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte 1.

Csörte 1.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte 2.

Csörte 2.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte 3

Csörte 3

Békéscsabai Jókai Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Csörte 4

Csörte 4

Békéscsabai Jókai Színház
  • Joci, itthonról elment, de oda nem ért haza
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve

Gyulai Várszínház
  • Maugli
Diótörő és Egérkirály

Diótörő és Egérkirály

Békéscsabai Jókai Színház
  • Diótőrő, Karl
Don Juan

Don Juan

Móricz Zsigmond Színház
  • Perico, Roberto, Vendég 1., Muzsikus
Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja

Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja

Fővárosi Nagycirkusz
  • Színész
Édes Charity

Édes Charity

Móricz Zsigmond Színház
  • Herman
Édes Charity

Édes Charity

Móricz Zsigmond Színház
  • Herman
Édes Charity

Édes Charity

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Herman
Egerek és emberek

Egerek és emberek

Békéscsabai Jókai Színház
  • Crooks
Életrevalók

Életrevalók

Móricz Zsigmond Színház
  • Driss
ExperiDance, Jókai Színház: Monte Cristo Grófja

ExperiDance, Jókai Színház: Monte Cristo Grófja

RaM Colosseum
  • ifjú Edmond Dantes
Ezeregyéjszaka

Ezeregyéjszaka

Móricz Zsigmond Színház
  • ELADÓ, MASSZUR, IFJÚ
Fényév távolság - Horváth Margit és Gulyás Attila musical estje

Fényév távolság - Horváth Margit és Gulyás Attila musical estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Frank Sinatra - A Hang

Frank Sinatra - A Hang

Békéscsabai Jókai Színház
  • George Evans
Frank Sinatra - A Hang

Frank Sinatra - A Hang

Szarvasi Vízi Színház
  • Nick Sevano, George Evans
FRANK SINATRA - A HANG - egy életmű dalban és táncban -

FRANK SINATRA - A HANG - egy életmű dalban és táncban -

Kölcsey Központ
  • Színész
FRANK SINATRA- A hang! - ExperiDance, Jókai Színház

FRANK SINATRA- A hang! - ExperiDance, Jókai Színház

RaM Colosseum
  • Nick Sevano, George Evans
Frankenstein

Frankenstein

Móricz Zsigmond Színház
  • A Kreatúra
Funny Girl

Funny Girl

Móricz Zsigmond Színház
  • Eddie Ryan
Funny Girl

Funny Girl

Szarvasi Vízi Színház
  • Eddie Ryan
Funny Girl

Funny Girl

Móricz Zsigmond Színház
  • Eddie Ryan
Gulyás Attila élőzenekaros koncertje

Gulyás Attila élőzenekaros koncertje

Móricz Zsigmond Színház
  • Junior Prima-díjas színművész
Gulyás Attila nőnapi musical estje

Gulyás Attila nőnapi musical estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Junior Prima-díj as színművész.
HIPPOLYT

HIPPOLYT

Szegedi Nemzeti Színház
  • Makáts Csaba
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Békéscsabai Jókai Színház
  • Makáts Csaba
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Szarvasi Vízi Színház
  • Makáts Csaba
Holle anyó

Holle anyó

Békéscsabai Jókai Színház
  • Mirko
Idétlen időkig

Idétlen időkig

Móricz Zsigmond Színház
  • Buster, Kuruzsló
István, a király

István, a király

Békéscsabai Jókai Színház
  • Vecelin
István, a király

István, a király

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
Jászai Játszó: Holle anyó

Jászai Játszó: Holle anyó

Jászai Mari Színház, Népház
  • Mirkó
Kabaré

Kabaré

Békéscsabai Jókai Színház
  • Konferanszié/vámtiszt
Kabaré

Kabaré

Szarvasi Vízi Színház
  • Konferanszié/vámtiszt
Kabaré - Békéscsaba VSZF 2012

Kabaré - Békéscsaba VSZF 2012

Thália Színház
  • Konferanszié/vámtiszt
Kapj el, ha tudsz!

Kapj el, ha tudsz!

Móricz Zsigmond Színház
  • Jack Barnes, Bíró, Szabó, Orvos, Tulaj
Karády est

Karády est

Szarvasi Vízi Színház
  • A párizsi fiú (Hangját adta az előadáshoz)
Kaszás Attila-díjkiosztó Gála - VSZF 2012

Kaszás Attila-díjkiosztó Gála - VSZF 2012

Thália Színház
  • Színész
Kedvenceink a víz felett - Gulyás Attila és Ragány Misa

Kedvenceink a víz felett - Gulyás Attila és Ragány Misa

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
Koldusopera

Koldusopera

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Leprás Mátyás (Banda)
Koldusopera A2

Koldusopera A2

Békéscsabai Jókai Színház
  • Leprás Mátyás
Koldusopera B2

Koldusopera B2

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Koldusopera C3

Koldusopera C3

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Közellenség

Közellenség

Móricz Zsigmond Színház
  • Siegfried, Kunz
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Békéscsabai Jókai Színház
  • Padre
Legénybúcsú

Legénybúcsú

Móricz Zsigmond Színház
  • Simon, a vőlegény
Lila ákác

Lila ákác

Békéscsabai Jókai Színház
  • Csacsinszky Pali
Lila ákác

Lila ákác

Szarvasi Vízi Színház
  • Csacsinszky Pali
Lúdas Matyi

Lúdas Matyi

Békéscsabai Jókai Színház
  • Hajdú 2
LÚDAS MATYI

LÚDAS MATYI

Békéscsabai Jókai Színház
  • Hajdú 2
Lúdas Matyi diákbérletben

Lúdas Matyi diákbérletben

Békéscsabai Jókai Színház
  • Hajdú 2
Lüzisztraté

Lüzisztraté

Békéscsabai Jókai Színház
  • KOLOPHÓN, nyelvész, Lüzisztraté férje
Ma este megbukunk

Ma este megbukunk

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Mario és a varázsló

Mario és a varázsló

Békéscsabai Jókai Színház
  • Cipolla
Mario és a varázsló 1.

Mario és a varázsló 1.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Mario és a varázsló 2.

Mario és a varázsló 2.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Mario és a varázsló 3.

Mario és a varázsló 3.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Mario és a varázsló 4.

Mario és a varázsló 4.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Mario és a varázsló 5.

Mario és a varázsló 5.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Mario és a varázsló 6.

Mario és a varázsló 6.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Mario és a varázsló 7.

Mario és a varázsló 7.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Máté Péter emlékest - Gulyás Attilával és Csernák Tiborral

Máté Péter emlékest - Gulyás Attilával és Csernák Tiborral

Móricz Zsigmond Színház
  • Junior Prima-díjas színművész.
Máté Péter emlékest - Gulyás Attilával és Csernák Tiborral

Máté Péter emlékest - Gulyás Attilával és Csernák Tiborral

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Micimackó

Micimackó

Békéscsabai Jókai Színház
  • Micimackó
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Békéscsabai Jókai Színház
  • IFJÚ EDMOND DANTES
MONTE CRISTO GRÓFJA

MONTE CRISTO GRÓFJA

Broadway Ticket Hungary Kft.
  • Ifjú Edmond Dantes
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ifjú Edmond Dantes
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Szarvasi Vízi Színház
  • Ifjú Edmond Dantes
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • IFJÚ EDMOND DANTES
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • IFJÚ EDMOND DANTES
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
MONTE CRISTO GRÓFJA

MONTE CRISTO GRÓFJA

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • IFJÚ EDMOND DANTES
Monte Cristo grófja

Monte Cristo grófja

Szarvasi Vízi Színház
  • Ifjú Edmond Dantes
MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Fiatal Edmond Dantes
Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház  közös produkciója

Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója

Általános 2
  • ifjú Edmond Dantes
Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • IFJÚ EDMOND DANTES
Musical-est

Musical-est

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Ősvigasztalás 1.

Ősvigasztalás 1.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 10.

Ősvigasztalás 10.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 12.

Ősvigasztalás 12.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 13.

Ősvigasztalás 13.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 14.

Ősvigasztalás 14.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 16.

Ősvigasztalás 16.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 17.

Ősvigasztalás 17.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 18.

Ősvigasztalás 18.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 19.

Ősvigasztalás 19.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 2.

Ősvigasztalás 2.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 20.

Ősvigasztalás 20.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 21.

Ősvigasztalás 21.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 25.

Ősvigasztalás 25.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 26.

Ősvigasztalás 26.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 27.

Ősvigasztalás 27.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 28.

Ősvigasztalás 28.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 3.

Ősvigasztalás 3.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 31.

Ősvigasztalás 31.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 32.

Ősvigasztalás 32.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 33.

Ősvigasztalás 33.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 34.

Ősvigasztalás 34.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 35.

Ősvigasztalás 35.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 36.

Ősvigasztalás 36.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 37.

Ősvigasztalás 37.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 38.

Ősvigasztalás 38.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 8.

Ősvigasztalás 8.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Ősvigasztalás 9.

Ősvigasztalás 9.

Békéscsabai Jókai Színház
  • KÖZSÉGI JEGYZŐ
Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében

Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében

Békéscsabai Jókai Színház
  • A párizsi fiú
Pszicho

Pszicho

Békéscsabai Jókai Színház
  • Norman Bates, moteltulajdonos
Sóska, sültkrumpli

Sóska, sültkrumpli

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • BÍRÓ (Lacikám)
Sóska, sültkrumpli

Sóska, sültkrumpli

Szarvasi Vízi Színház
  • BÍRÓ (Lacikám)
Sóska, sültkrumpli 1

Sóska, sültkrumpli 1

Békéscsabai Jókai Színház
  • BÍRÓ (Lacikám)
Sóska, sültkrumpli 4

Sóska, sültkrumpli 4

Békéscsabai Jókai Színház
  • Bíró (Lacikám)
Sóska, sültkrumpli 5

Sóska, sültkrumpli 5

Békéscsabai Jókai Színház
  • Bíró (Lacikám)
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Móricz Zsigmond Színház
  • Sir Bedevere (Herbert herceg apja, Szerzetes)
Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Spamalot, avagy a Gyalog galopp musical

Móricz Zsigmond Színház
  • Sir Bedevere (Herbert herceg apja, Szerzetes)
Starfactory

Starfactory

Thália Színház
  • Tibi
Stuart Mária

Stuart Mária

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Szaffi

Szaffi

Móricz Zsigmond Színház
  • Kormányzó
Szente Béla - Gulyás Levente: A kolozsvári bíró

Szente Béla - Gulyás Levente: A kolozsvári bíró

Gyulai Várszínház
  • legény
SZÍNHÁZBA – HÚZ!

SZÍNHÁZBA – HÚZ!

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Tangó 1.

Tangó 1.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 11.

Tangó 11.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Atú
Tangó 12.

Tangó 12.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 13.

Tangó 13.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 14.

Tangó 14.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 15.

Tangó 15.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 16.

Tangó 16.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 17.

Tangó 17.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 18.

Tangó 18.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 19.

Tangó 19.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 2.

Tangó 2.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 20.

Tangó 20.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 21.

Tangó 21.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 22.

Tangó 22.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 23.

Tangó 23.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 25.

Tangó 25.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 26.

Tangó 26.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 27.

Tangó 27.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 28.

Tangó 28.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 29.

Tangó 29.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 3.

Tangó 3.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 30.

Tangó 30.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 33.

Tangó 33.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 34.

Tangó 34.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 35.

Tangó 35.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 36.

Tangó 36.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 37.

Tangó 37.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 38.

Tangó 38.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 39.

Tangó 39.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 5.

Tangó 5.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 6.

Tangó 6.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 7.

Tangó 7.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 8.

Tangó 8.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tangó 9.

Tangó 9.

Békéscsabai Jókai Színház
  • ARTÚR, a fiú
Tanulmány a nőkről

Tanulmány a nőkről

Békéscsabai Jókai Színház
  • Balogh Sándor
Téboly Thébában

Téboly Thébában

Stúdió K Színház
  • Pentheusz, Agaué fia, Théba mostani ura
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Békéscsabai Jókai Színház
  • Színész
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott

Gyulai Várszínház
  • GUILDENSTERN
Váratlan vendég

Váratlan vendég

Móricz Zsigmond Színház
  • Gerald Croft
Varázsfuvola

Varázsfuvola

Békéscsabai Jókai Színház
  • TAMINO, fiatal férfi
Varázsfuvola

Varázsfuvola

Szarvasi Vízi Színház
  • Tamino
Varázsfuvola gyerekeknek

Varázsfuvola gyerekeknek

Új Színház
  • TAMINO, fiatal férfi
Verebes Ernő: Pengetangó

Verebes Ernő: Pengetangó

Gyulai Várszínház
  • Gordon /az idegen/
Vesztegzár a Grand Hotelben

Vesztegzár a Grand Hotelben

Szarvasi Vízi Színház
  • Decker tanár
Vidám kísértet

Vidám kísértet

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 1.

Vidám kísértet 1.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 11.

Vidám kísértet 11.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 14.

Vidám kísértet 14.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 15.

Vidám kísértet 15.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 16.

Vidám kísértet 16.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 2.

Vidám kísértet 2.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 25.

Vidám kísértet 25.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 26.

Vidám kísértet 26.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 34.

Vidám kísértet 34.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 36.

Vidám kísértet 36.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vidám kísértet 8.

Vidám kísértet 8.

Békéscsabai Jókai Színház
  • Charles
Vörös és fekete

Vörös és fekete

Békéscsabai Jókai Színház
  • Julien Sorel
VÖRÖS ÉS FEKETE Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

VÖRÖS ÉS FEKETE Békéscsabai Jókai Színház vendégjátéka

Új Színház
  • Julien Sorel
VSZF 2016. (Békéscsaba) Bánk bán

VSZF 2016. (Békéscsaba) Bánk bán

Thália Színház
  • Békétlenkedő, köpönyegforgató, haszonleső
Zempléni Fesztivál, István a király

Zempléni Fesztivál, István a király

Tünde Tickets Kft.
  • Vecelin
…Tied a világ!

…Tied a világ!

Szarvasi Vízi Színház
  • Színész

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!