Színház

1932 program


16 éven felülieknek ajánljuk

A Pulcinella című táncszínházi előadás a commedia dell’arte hagyományaira épít, mely a műfaj mozgásvilágát táncszínházi eszközökkel ötvözi, így a gesztusok és a fizikai kifejezésmód még hangsúlyosabbá válik.

10+
Reggelig tartó kalandjáték a Budapest Bábszínházban.

Stúdiószínpad
közösségi színház
időtartam: 60 perc
korhatár: 16+

Egy világhírű festő halála után egy felbecsülhetetlen festmény forgatja fel a művészvilágot. A gyász hatalmi játszmává válik, miközben felmerül a kérdés: biztos, hogy a Mester valaha festett?

Gyere el Radics Peti önálló estjére! Lesz élő szinkronparódia, Facebook idióták, és egy kísérlet arra, hogy értelmet találjunk abban, ami körülöttünk történik.

A műsor nyomokban káromkodást és éles véleményeket tartalmaz. Egyeseknél sértődés alakulhat ki. A tünetek elmúlása nem garantált.

Félig mese – félig musical 9-99 éves korig.

„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója.

Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.

avagy csak a barátnőd ne segítsen

A RÉPAKIRÁLY sajnos elfogyott
13 Esemény

Jacques Offenbach és Victorien Sardou operettbe ágyazott politikai szatíráját 1872-ben mutatták be Párizsban. Magyar nyelven először most, a Budaörsi Latinovits Színházban kerül műsorra.

A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy napot egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.

Győri Balett : Maszkabál 2 sajnos elfogyott
13 Esemény

A nagysikerű Maszkabál c. előadás folytatása. A Győri Balett táncművészei ismét egy mesés világba repítik a gyerekeket Gryllus Vilmos fülbemászó dallamaival, szívderítő szövegeivel.

3–6 éveseknek // 40 perc szünet nélkül.
Marék Veronika népszerű gesztenye-hőseit kísérhetjük el e kalandos, zenés kirándulásra.

A Vaskakas Bábszínház legújabb apróknak szóló (0-4 év) előadásában ritmusra kopogva épül szekér, faház, tűzhely, s még egy lovacskát is megpatkolnak.

Gyertek, kalapáljatok velük!

A Nefelejcs Bábszínház zenés bábelőadása Marék Veronika és Erdélyi Erika meséjéből

Műfordítás több ezer éve létezik, de maga a szó idén kétszáz éve került be a magyar nyelv szókincsébe – annak a Szemere Pálnak a jóvoltából, akinek például az irodalom, a regény, a divat és a színész szavunkat is köszönhetjük.

mesejáték gyerekeknek

Összpróba és Kultkikötő Produkció

Alan Alexander Milne világhírű műve alapján készült színpadi mesejáték.

*NEM BÁBSZÍNHÁZ*

Gulliver a törpék országában Mesés tánc-show egy felvonásban (50 perc)
Előadják a Sárközi Gyula Társulat és a Madách Táncművészeti Iskola növendékei

A Vándorkutya egy ártatlan plüssállat. Üvegszemében felvillannak a felnőttek nagy élethazugságai. Egy játék, ami azokat a szülőket köti össze, akiknek gyermekei egy óvodába járnak. Vándorol családról családra, és közben minden titkot kiszimatol. Edina, a femme fatale vacsorát rendez gyermeke édesapjával, Vilmossal az ovis szülőknek.

Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról — vagyis mindarról, ami egy kölyökkel megeshet, akár farkasok, akár emberek között nevelkedik.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: F51-52 Nagy táncterem
Esemény kezdése: 2026. 04. 18. (szombat) 19.00

LAJOSMIZSE FIGYELEM!
INDUL A BAKTERHÁZ - (népies vígjáték)

A Keleti BloKk egy fikciós szórakozóhelyi balesetet mutat be, amelyhez a szerzők jól ismert hazai és nemzetközi esetekből merítettek inspirációt. A darab középpontjában fiatalok állnak, és a generációk közötti feszültségek: a rendszerszintű problémák, áldozathibáztatás és elhallgatás feltárása, ami ezeket az ügyeket jellemezte.

Művészetek Háza Gödöllő
Helyszín: Színházterem
Esemény kezdése: 2026. 05. 23. (szombat) 19.00

A Pesti Művész Színház előadásában Pünkösdi Pezsgés!
Bor - kacagás - szerelem
Csodálatos dallamok és fergeteges kabaréjelenetek.
Egy este, ahol a bor és a nevetés találkozik.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!