Színház

1939 program


A Szent István körút 16. szám alatt 1897-98-ban épült Wellisch Alfréd tervei alapján a közvetlenül a színház mellett álló bérház, melyben a nagykörút egyik legszebb lépcsőháza rejlik.

A Kettőspont Színház új bemutatójában egy lélektani, logikai és térbeli labirintusba kerülünk, ahonnan nem biztos, hogy van kiút.

A formabontó darab egyfajta párkapcsolati játék, melyben az előadók közismert dalok és izgalmas koreográfiák segítségével mutatják be egy kapcsolat ívét, annak csodáit és nehézségeit. Történeteik saját történetek, megélt, igazi állomások.

Lackfi János és kreatívírás-tanítványai sistergős koktélt kevertek nekünk, a Momentán pedig hozza a szokásos tűzijátékot.

Akár egy Agatha Christie krimi a Szex és New York karaktereivel! A Liliom Produkció – Dámák a pakliban című új krimi-vígjátéka egy izgalmas, egész estés kikapcsolódást kínál a krimi és humor kedvelőinek.

Talán kevesen lepődnek meg azon, hogy Szerb Antal filozofikus, sokrétű szövegvilága időről időre megszólítja a nyitott és elhivatott művészeket, arra késztetve őket, hogy alkotóként elmerüljenek benne, a tapasztaltakat megosszák, elérhetővé tegyék a szélesebb közönség számára.

Mi vagyunk őrültek, vagy a világ őrült meg körülöttünk?
– erről is szól Gogol 1834-ben játszódó története, és a kérdés most is ugyanolyan aktuális.

Annak ellenére, hogy Karinthy Frigyes nem kedvelte, ha a humoros szövegek írójának skatulyájába kényszerítették, saját korában kétségkívül uralkodott ezen a területen. Az azonban egyedülálló jelenség, hogy a szerző leszármazottai ugyancsak jelentős művészek lettek, tovább gazdagítva a névhez kapcsolódó asszociációinkat.

Az Anyatigrisek című előadás tabuk nélkül, rengeteg humorral mutatja meg, hogy valójában mit is jelent szülőnek lenni. Nem számít, hogy fekete öves anyuka, vagy fiatal kismama vagy, a másfél órás zenés komédia garantáltan jobb kedvre derít majd.

A varázsköpeny két kicsi borz, Kuksi és Muksi kalandjait meséli el, akik Csupafül, a furfangos nyuszi és
Sün Sógor segítségével megmenekülnek a buta Farkas és a ravasz Róka elől.

A darab - mindenütt nagy sikert aratva - bejárta a világ különböző országainak színpadjait.

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő
(Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik
,,lánybúcsújukat”.

RAJTAM NEM MÚLT
Pódiumbeszélgetés ALFÖLDI RÓBERTTEL
Egy élet története a színpadon

Talán mindenki életében eljön az a pont, amikor legszívesebben visszaköltözne a gyerekszobájába és végignézné élete legfontosabb döntéseit.

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban)

Bábjáték a testvéri szeretetről a Batyu Színház előadásában. A Grimm fivérek meséje nyomán írta és rendezte: Albert Péter. Az előadás a X.Kelenvölgyi Bábjátékos Találkozón a Legjobb bábszínpadi dramaturgia díjat kapta. Az előadás után családi táncház a Téka együttessel és kézműves foglalkozás is várja a vendégeket.
A táncházat a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő Csoóri Sándor programja támogatja.
Belépő: 1400 Ft (3 év alatt ingyenes)

"...lehet, hogy szexelnénk is, miközben a híreket nézem"

Danny és Helen ünnepi vacsorára készülődnek, amikor belép Helen öccse, Liam, csurom véresen. Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!