Színház

1737 program


A Duna balladái • Duna Művészegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

A Duna mentén élő népek számára a Duna az életet jelentő, nyugalmat árasztó hatalmas folyam, mely természetéből fakadóan határoz meg sorsokat, megmaradásunk kötelező záloga

Göttinger Pál: Szénakutyák Jegyvásárlás
13 Esemény

Képzeletbeli dokumentumjáték Weöres Sándor macskájáról. Weöres Sándorról. Sándorról. Sanyikáról. Sírtok majd és nevettek!

Kaland Jegyvásárlás
13 Esemény

Márai katartikus drámája szenvedélyes szerelmi és karriertörténet, mely egyben élethazugságokkal kikövezett boldogságkeresések sora.

Én, te, mi – párkapcsolati komédia Jegyvásárlás
13 Esemény

Előadásunk komédia, témáját a párkapcsolatokra jellemző helyzetek és történetek adják. Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik?
16 év alatt nem ajánljuk!

Közjegyző az emeleten Jegyvásárlás
13 Esemény

Közjegyző az emeleten - a csavaros vígjáték
Moravetz Levente remekül összehozta a korábbi televíziós szappanopera-szereplőket (Szőke Zoltán és Gyebnár Csekka – Barátok közt; valamint Madár Veronika és Suhajda Dániel – Jóban Rosszban) ebben a különleges vígjátékban.

K utazásai Jegyvásárlás
13 Esemény

drámai költemény egy részben

Béranyák Jegyvásárlás
13 Esemény

szkeccselőadás egy részben

Lázadni veletek akartam Jegyvásárlás
13 Esemény

A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző, a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül.

Dennis Kelly: Árvák Jegyvásárlás
13 Esemény

Dennis Kelly kamaradrámája egy lebilincselő krimi történetén keresztül mesél az előítéletekről, a gyűlöletkeltésről, a társadalmi rétegek szétszakadásáról, a társadalomban pattanásig feszülő félelemről és bizonytalanságról, vagyis arról, ami a legjobban meghatározza a mindennapjainkat.

A dzsungel könyve Jegyvásárlás
13 Esemény

A musical Rudyard Kipling azonos című könyvén alapul.

Rettentő Görög vitéz és Karsai György beavatószínháza sajnos elfogyott
13 Esemény

A Rettentő görög vitéz című gyerekelőadásunk után dr. Karsai György színháztörténész, irodalomtörténész, egyetemi tanár tart beavatószínházat közérthető formában, gyerekeknek és felnőtteknek.

Teljes lényeddel Jegyvásárlás
13 Esemény

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.

A hosszú élet titka Jegyvásárlás
13 Esemény

Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egy sokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben is gazdag, különleges előadásban.

A Karamazov testvérek Jegyvásárlás
13 Esemény

A Dosztojevszkij életmű utolsó és egyben legfontosabb regénye színpadon. Négy fiú egy apától. Négy különböző lélek, egyéniség, négy különböző életút. Valamelyikük gyilkos, vagy mind a négyen. Karamazovok.

Édouard Louis: KI ÖLTE MEG AZ APÁMAT Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ki ölte meg az apámat egy intim történet, mégis a politikai környezet és a társadalmi felelősség kérdése áll a középpontban. Az előadás arra tesz kísérletet, hogy ötvözze a bábszínházat a kortárs tánccal, a szövegkórust a politikai kiáltvánnyal és az alkotók személyes vallomásaival.

Minden másképp van Jegyvásárlás
13 Esemény

Kulcsár Teodóra és Oravetz Dániel története egy tehetséges fiú és egy érzékeny lány igaz története. Izgalmas, mint egy krimi, megható, mint egy romantikus film, s át meg átszövi a humor. A nagy kaland a szkizofréniával való találkozás és küzdelem.

Mindörökké barátnők- a Spirit Alkotóműhely előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Életmese egy részben

(az előadás szünet nélkül, 90 perc)

Hogyan nevezzelek? Jegyvásárlás
13 Esemény

Miért nem jó ötlet egy családi ünnepen beadni szeretteinknek, hogy születendő gyerekünket Hitlerről nevezzük el? Mert lehet, hogy elhiszik. Mert egy kis hazugság túl sok elhallgatott igazságot szabadíthat a nyakunkba. Mert kicsúszhat az irányítás a kezükből, és könnyen lehet, hogy nincs visszaút..

Beauty-angol nyelvű előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Lucy tizennegyedik születésnapjára egy plasztikai műtétet kap ajándékba az anyától. Milyen értékrend uralkodik Lucy körül és hogyan áll vele szemben ez a talpraesett lány, kiderül az előadásban.?

Klasszikus bravúrok Jegyvásárlás
13 Esemény

Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
KLASSZIKUS BRAVÚROK
Négy egyfelvonásos balett három részben

A kalóz Jegyvásárlás
13 Esemény

Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam
A KALÓZ
Klasszikus balett három felvonásban

VIII. Nagy Iván Balettgála Jegyvásárlás
13 Esemény

Magyar legendára emlékezik a balettvilág

Székely fonó Jegyvásárlás
13 Esemény

Kodály Zoltán
SZÉKELY FONÓ
Életképek magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Gianni Schicchi / Carmina Burana Jegyvásárlás
13 Esemény

A Gianni Schicchi című opera és a Carmina Burana című balett önálló produkcióként, de együtt, egymást követő felvonásokban látható.

Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak Jegyvásárlás
13 Esemény

Színházunk e darabbal a 250 éve született Csokonai Vitéz Mihály előtt kíván tisztelegni.

TÁRSASJÁTÉK NEW YORKBAN Jegyvásárlás
13 Esemény

vígjáték két felvonásban

Színházrendezők Viadala Jegyvásárlás
13 Esemény

Színházi stílusparódia a negyediken.

Szegedi Kortárs Balett: Lánglelkű Jegyvásárlás
13 Esemény

táncszvit – 3 felvonásban – 5 képben

Vértestvérek Jegyvásárlás
13 Esemény

Mi esik nagyobb lattal sorsunk alakulásában: felnevelőink társadalmi helyzete, vagy természetes tehetségünk? Maradhat-e büntetés nélkül a bűn, ha jó szándékú volt az indíték? Létezik-e igazság egy olyan világban, ahol a pénztárca az úr? Lélekbe markoló, fájdalmas történet, és kétségbeesetten lázadó sikoly – mai világunk igazságtalanságai ellen.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!