
A 2022 nyarán útjára indult YBL POP célja, hogy izgalmas, a nagyközönség számára ritkán hallható könnyűzenei produkciókat hozzon a Várkert falai közé. A különleges dalszerzői párosításokból álló eseménysorozat a hazai könnyűzenei élet dalszerzőinek széles skáláját vonultatja fel. Ezúttal két fiatal tehetséges csapat mutatkozik be a Várkert Bazár Szárazárok színpadán
A hetvenes-nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb magyar popzenei együttese lép fel júliusban, a Fertőrákosi Barlangszínházban. A Neoton együttes olyan hatalmas slágerekkel örvendezteti meg a közönséget, mint a „Holnap hajnalig” vagy a „Don Quijote,” de biztosan felcsendül majd a „Nyár van,” a „Kétszázhúsz felett” és a „Santa Maria” is.
Tengerparti hangulat a Tündérkertben!
Görög varázslat a Mydros zenekarral.
Berkes Gabi és Kutik Rezső unplugged estje
A kubai zenészcsaládba született, de régóta Magyarországon élő Elsa Valle a közönség egyik nagy kedvence. Az afro- és latin jazz hazai nagyasszonyának nemcsak féktelen energiája, hanem magával ragadóan nyitott, közvetlen és életörömmel teli személyisége is elvarázsolja a közönséget.
A Carpathian Impressions nagysikerű formáció a teltházas new yorki Carnegie Hall-ban adott koncertjük után először Magyarországon a Fertőrákosi Barlangszínházban tartja hazai fellépését.
A CHÓRES női énekegyüttes Marina Satti művészi vezetésével a többszólamú zene színes programját
mutatja be, ahol a görög nyelvterület minden szegletéből származó hagyományos dallamok
klasszikus kórusfeldolgozásai összefonódnak népdalok feldolgozásaival, amelyeket jeles kortárs
zeneszerzők kifejezetten a kórus számára komponáltak.
Együnk, azon legyünk! Csak tessék, csak tessék! Minden, mi szem-szájnak ingere: gombóc vagy pogácsa, borsó vagy cibere.
Eszem-iszom, dínomdánom a Lóca Együttessel. Legyetek a vendégeink!
Rost Andrea és Lukács Miklós cimbalomművész koncertje
Mennyei Harmóniák
A vatikáni Sixtusi Kápolna Kórusának koncertje
A sextet főként az új lemez anyagából válogat erre a koncertre, de játszanak számokat az előző albumról is.
Izgalmas, személyes hangvételű, népzenei gyökerekkel is bíró, ám saját zenei nyelvén megfogalmazott dalai varázslatos hangulatot csempésznek majd az újszegedi fák közé is az énekesnő egyedülálló, legnépszerűbb slágerei mellett legújabb albumából is válogató koncertjén.
Rost Andrea mesterkurzus növendék koncert - Mozart: Figaro házassága - Zongorás keresztmetszet
A családi koncert során az egyedi stílusú etno zenét játszó együttes improvizatív módon kezeli a táncos-zenés együttlétet: a gyerekek, sőt a szülők is aktív részesei és formálói a sok vidámsággal fűszerezett műsornak.
A 2017-ben még trióként indult zenekar pályafutása alatt négy lemezt készített, a legutóbbi, The sweetest love of all című albumuk bemutatóját – egyúttal az együttes születésnapi koncertjét – az Opusban tartották hatalmas sikerrel.
Kecskeméti Világjárók - Az Aurin kóruscsalád koncertje”
A Lőrinczy Attila által írt humoros produkcióban Rost Andrea hat népszerű áriát énekel zongorakísérettel - Mozarttól Lehárig, Verditől Erkel Ferencig. Az áriák között a művésznő színész partnere pedig rövid párbeszédekkel és monológokkal megidézi az operavilág hat tipikus férfikarakterét.
Kárpátia koncert 2023. július 14-én 21.00 órakor a Balatonlellei Szabadtéri Színpadon!
Előzenekar 20.00 órától a Hydra!
A zenekar stílusának kiindulópontját a tradicionális mainstream jazz adja, amelyet a zenészek teljesen sajátos módon formálnak át a színpadon, bármiféle kötöttség nélkül. Gányi Miklós kvartettje a jazz hagyományos szellemiségét viszi tovább, néhol a dixie- és swing-korszak hangulatát idéző színekkel, máskor viszont egészen modern, már-már a szabad zene határait feszegető hangzásokkal.
Rost Andrea és a Budapest Hot Jazz Band - Dalok a lányszobámból
A fiatal magyar szaxofonos korát meghazudtoló kifinomultsággal rendelkezik, ami nemcsak – egyébként igen virtuóz – hangszerjátékában nyilatkozik meg, hanem kompozíciói is bizonyítják. Ármin a tradíció szerelmesei közé tartozik, így előszeretettel merít a nagy jazz elődök munkásságából.
A világ legnagyobb Cigányzenekarának szólistái!
A Magyar Örökség és Hungarikum-díjas 100 Tagú Cigányzenekar nevét, s eddigi teljesítményét méltán őrzi az Aranykönyv és a Magyar Szellem Láthatatlan Múzeuma.
Galántai Kodály Zoltán Daloskör és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar kamarazenekarának közös koncertje
HOLDFÉNY ESTEK 2023
25. alkalommal nyári szabadtéri hangversenyek a Belvárosban a Pesti Vármegyeháza díszudvarán
A 60-as évektől ő a rock&roll elsőszámú, és utánozhatatlan nagykövete, aki töretlen energiával koncertezik jelenleg is országszerte, és a határokon túl is. Több száz szerzeménye mellett, aranylemezek, platinalemezek, sőt gyémántlemezek, állami kitüntetések sora több musical, és egy film Made in Hungaria címmel jelzi hihetetlen termékeny pályafutását. Nem tudjuk, hogy mi hajtja Fenyő Miklóst, de abban lehet valami igazság, hogy a rock&roll konzervál.
Mosó Masa Mosodája c. mesekönyvből lépnek elő a kesztyű lakói, akik nyaralni mennek. Hogy hová?
Kiderül a mesekoncert végére, ami hangzásában és stílusában igazán friss, mai zenei élményt nyújt
felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.
A Veronaki Zenekar családi műsora
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!